Amikor a 4 gyerek, munkahely és a férjem szolgálata mellett vállaltuk az ötödik gyermeket, többen megkérdezték: „hogy bírsz ennyi mindent”? Van egy titkom. Isten tanít csak annyi „tányért” felvenni, amennyit forgatni tudok az élet zsonglőrködő napjaiban. Ez mindennapi lecke a vele töltött csendes perceimben imádsággal, igével, a naplómmal a kezemben. A titok másik része az Istentől kapott bölcsességgel való határok felállítása, amiután jó megtapasztalni, hogy “mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”.
A teljesség igénye nélkül, a naplójegyzeteimből említek hét határlécet (stratégiát) ami véd
engem:
- rendszeres önvizsgálat Isten jelenlétében. Őszinte tudatosítása az időrabló szokásaimnak, egy mérgező kapcsolatnak, a megbocsátás hiányának, szembe nézve bármivel, ami miatt megszólal a lelkiismeretem. A 139. Zsoltár segít ebben az imában: „Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján.” A bűnbocsánat, az ima után, sikerül józanul megkülönböztetni a fontost a sürgős dologtól és igyekszem.
- bölcsességgel célokat kitűzni majd prioritást felállítani. Ez nem csak év elején vagy havi célkitűzésekkor történik, hanem minden este a másnapi kisebb (rész)célokata naplómba jegyezni, s a hozzá kapcsolódó feladatokat jó egy papírra felírni. Egy-egynap bevásárlólista is kapcsolódhat hozzá.
- tanulgatok nemet mondani. Nemet a kedvező lehetőségnek, egy kedves meghívásnak, egy sürgető kérésre, egy követelőző gyerekemnek is akár, tehát szeretteinkkel kapcsolatosan is kell tudni a határainkat. Látom sok párkapcsolatban vagy édesanya és gyereke viszonyában azt, hogy egy túlvállaló személy mellett a másik mindig alulvállaló. Nem feltétlenül lustaságból vállal az egyik keveset, vagy elkényeztetett a gyermek. Csupán az édesanya vagy házastárs nem tud kevesebbet vállalni, okosabban segíteni. Egyszerű szócska az eszköz ebben: nem! A közlése viszont a tét. Isten segít ebben önzetlen szeretettel tapintatos lenni és következetesnek is maradni. Máskülönben túl sok nemet mondunk, ami pedig már nem határ, hanem korlátol egy kapcsolatban.
- a napi öngondoskodás szintén egy határállítás magamnak. A napi sétára, futásra vagy éppen más sportra nem mondom azt, hogy nincs időm, hanem olyan fontosnak tartom, mint a betevő falatot. Több erőm lesz tőle a napi feladatokhoz, mentálisan jobban bírom a velük járó kihívásokat is. De máskor egy kádfürdő, olvasás, valamilyen kedvtelés gyakorlása is feltölthet plusz energiával. Nem önzés időt szakítani a feltöltődésünkre.
- a társas támogatás keresése, olyan barátságok ápolása, olyan közösséghez tartozás, amely a lelki fejlődésünket szolgálja, s ahol én is, mi is adhatunk, kulcs a helyes határok megerősítésében. A vasárnapi istentisztelet rendszeres felkeresése például a fő célja mellett, megóv attól is, hogy időnket olyan időtöltésre pazaroljuk, amely a kevés hétvégi feltöltődésre szánt időnket is szabotálja. Természetesen válogatja meg a kapcsolatainkat is, kiszűri a rosszindulatú, rossz célokat támogató embereket mellőlünk. Ugyanakkor az istenfélő, hívő emberek a legjobb tanácsadók lehetnek, mert nem csak szerezett ismeretből vagy önmagukból merítenek.
- s nem utolsó sorban Isten igéje az, ami eligazít egy-egy konkrét témában, megmondja, hogy ezt igen, vagy azt nem. Ezek a szabályok és utasítások hosszútávon védenek, örökkévaló értékek megszerzésére segítenek.
S egy bónusz tipp, amit kaptam: „Ne vedd túl komolyan magad, nevess magadon, lépj túl rajta. Nem minden negatív dolog, amit látsz vagy hallasz, rólad szól. Miért reagálnál rá ugyanúgy?” A humor, az egészséges életöröm, a mosoly is határvonal, egy döntés a reménységre a szomorúság helyett. S azt a titkot is megvallom végezetül, hogy így örülni, minden ellenére is, csakis Jézussal tudok!
(megjelent a Benita folyóiratban 2O23-ban)
