A nyári vakációnk alatt egy istentiszteleten vettünk részt. Ez volt hozzánk közel, és lelkesen mentünk. Szép számmal voltak jelen, az igehirdetés pedig evangélium volt.
Mégis, ahogy ott ültem, muszáj volt lefotózni az első padban ülő nőt. Azonnal tudtam, hogy a tükröm.
A lelkipásztor felesége néha úgy is magányos lehet, hogy közben emberek veszik körül. És a lelkipásztor is. Minden vezető igazából, hisz ez természetes, hogyha elől mész, az a fél lépés is számít, amit egyedül teszel… Ez legtöbb ilyen személy esetében tudatos és készül is rá a teológián vagy egy mentori kapcsolatban.
Tehát nem feltétlenül az a gond, hogy nincs, aki melléjük üljön. (Én szeretek is “csak előre figyelni”, különösen mióta nincs kicsi gyerek mellettem, kiváltságnak is élem meg az osztatlan figyelmet). Hanem mert a szolgálatban könnyen megtörténhet, hogy miközben várunk mindig az elöljáróktól valamit, kevesebben várnak együtt velük(!) Valakit…
És itt most nem elsősorban magamról beszélek. Személyesen nagyon hálás vagyok Istennek, mert most is a jelenlegi gyülekezetünk által az Úr testvéri és baráti kapcsolatokkal is megajándékozott bennünket. Ezt nem lehet kikövetelni. Ajándék, amiért hálásnak kell lenni. Vannak viszont életszakaszok a szolgálatban, amikor nehéz (nekem személy szerint a költözések utáni első 3-4 év az új helyen mindig nehezebb volt. Nagyon sokat segített az online jelenlét, minden negatív kritikájával együtt , ahol a régi kapcsolatokat még kísérhettem s lassan így el tudtam jobban engedni).
De elgondolkodtam: ha szeretnéd támogatni a lelkipásztorodat, a feleségét és a gyülekezet előjáróit, mit tehetsz?
Három egyszerű dolgot írok a teljesség igénye nélkül.
- 1. Légy lelkes társ a szolgálatban.
Ne csak várd, hogy a vezetők szolgáljanak. Amire Isten téged hívott, azt végezd hűségesen, engedelmes szívvel. Kevés dolog bátorítóbb egy lelkipásztornak, mint amikor látja, hogy mások is komolyan veszik Isten ügyét. A feleségének pedig könnyebb önzetlenül engedni a férjet áldozatot hozni, ha látja, hogy férje nem egyedül küzd az evangélium terjedéséért. (Ellenkezőleg ne csodálkozzunk, hogy a társa egy visszahúzó erő! Néha ezért szorul komoly lelki segítségre mielőtt kiégne mindkettő).
- 2. Tanulj meg bátorítani.
Nem mindenkinek ugyanaz a „szeretetnyelve”. Lehet az egy mondat, de nem mindenki szavakból tudja fogadni, egy gesztus, testbeszéd, gyakorlati segítség vagy hűséges együttműködés. És különösen sokat jelent, ha a háta mögött ugyanolyan megbecsüléssel beszélsz róla, mint a jelenlétében. Különösen a következő nemzedék előtt. Ahol a fiatalok előtt a vezetőket, pásztorokat bírálják, ott a fiatalok megvetik a lelki családjukat, de az “örökséget” viszik tovább (sehol sem lesz jobb és tekintély a gyülekezet egy idő után…amennyiben más közösségbe kerülnek egyáltalán).
- 3. Válj te magad is olyanná, aki másokat hordoz.
Ne csak azt kérdezzük: ki foglalkozik velem? Egyedül vagyok.
Kérdezzük meg azt is: én ki mellé tudok odaállni? Kit tudok bátorítani, tanítványozni, felemelni, továbbsegíteni? Így lesz egy gyülekezet valóban közösség: nem egy magányosan szolgáló lelkipásztor vagy vezetőség köré gyűlt emberek magányos csoportja(igen, van ilyen is), hanem egymás terhét hordozó testvérek közössége.
És lehet, hogy néha tényleg az első lépés annyi, hogy valaki odaül a másik mellé a padba, de akkor az igazi, ha nem ott érne véget a közös szolgálat. 
Miért írok erről?
A szakdolgozatom kutatását anno a lelkipásztorfeleségek körében végeztem, a kiégést és az azzal való megküzdést vizsgálva. Azóta már több mint száz lelkipásztorfeleséggel beszélgettem, és közülük sokakkal hosszabban, formális coachingfolyamatban is együtt dolgoztam. De a munkám ennél tágabb. Nőkkel foglalkozom, olyan nőkkel is, akik szolgálatban vannak, vezetnek, felelősséget hordoznak másokért, miközben természetesen ott van a saját családjuk, házasságuk és életük is.
Ezért amikor ezentúl ezekről írok (tervezem), nem szeretném, ha úgy olvasnátok, mintha egyszerűen a saját tapasztalataimat általánosítanám. Sok-sok beszélgetés van mögötte, olyan mondat is, amit nem lehet és nem is fogok továbbadni, de amelyekből sokat tanultam arról, milyen ára lehet annak, amikor valaki hosszú éveken keresztül másokat hordoz.
Erről szeretnék időnként írni, amit talán mi, gyülekezeti emberek is csinálhatnánk jobban. És arról is, hogyan vigyázhatunk jobban azokra a nőkre, akik mindennap több emberre vigyáznak.
