Az idei „Érezd és lásd” alkalmon közel 100 nő gyűlt össze és telepedett le az Úr lábainál. A Reziliencia konferenciának Vajtán a Zichy-kastély adott otthont. Kapcsolatok épülhettek és erősödhettek meg, lehetőség nyílt a testi-lelki megújulásra. Lenyűgözött minket a kastély szépsége, ahol valóban a Király leányainak érezhettük magunkat. A kastélykertben sétálva megnyugtatott a természet közelsége és a lankadatlan madárcsicsergés. Egyik reggel a gyors gyaloglás keretében tett lelki séta során a csapat megállt és rövid imádságokat küldtünk az ég felé. Valaki akkor így imádkozott: „Köszönöm, Uram, hogy már tudom, miről énekelnek a madarak!” Éreztük és láttuk, hogy jó az Úr.
Utolsó este ünnepi vacsora várt ránk a kastély impozáns étkezőjében. Élő zene szólt és egyre több hála fakadt fel a szívünkből egymás bizonyságait hallgatva. A konferencia befejeződött, de a bizonyságok sora nem ért véget. Csokorba szedtük a résztvevők visszajelzéseit. A teljesség igénye nélkül, íme, néhány:
„Hála van a szívemben, hogy megpihenhettem Jézus lábánál!”
„Hálás vagyok, hogy időt és teret kaphattam az elcsendesedésre, és minden beszélgetés, előadás, a dicsőítés, a séták, a madárcsicsergéses reggeli ébredések tovább mélyítették az Isten iránti szomjúságomat. Köszönöm!”
„Isten szeretetét és gyengédségét tapasztalhattuk meg embereken keresztül:) annyi ölelkező nőt még sehol nem láttam. Vigasztaltuk, támogattuk, szerettük egymást!”
„Hálás vagyok minden pillanatért, mosolyért, kinyújtott karért, és az elkészített áldásokért, amelyek egyenesen OTTHONRÓL, az Atyától érkeztek!”
„A hétvége egy nagy ölelés volt számomra az Úrtól és a nőtestvéreimtől.”
Valaki elcsukló hangon mondta: „Én másodszor ünneplem a születésnapomat „Érezd és lásd” alkalmon. Reggelit kaptam, és még mosogatni sem kellett. Senkit sem kellett kibékíteni, nem kellett altatni. És ráadásul Istent hallgathattam nyugodtan, senki sem zavart meg közben…úgyhogy nagyon hálás vagyok…”
Más őszintén bevallotta: „Én úgy jöttem ide, hogy egy zaklatott hét volt mögöttem és nagyon vágytam arra, hogy le tudjak nyugodni és a gondolataim eltávolodjanak azoktól a dolgoktól, amelyek zaklatottá tettek. Fizikálisan távolabb kerülve az otthonomtól és a munkahelyemtől le tudtam nyugodni és a figyelmem az Úr felé tudott fordulni. És olyan jó volt hallani bizonyságokat Isten csodatevő erejéről, – úgy gondolni a nehézségekre, hogy a mi Istenünk ma is ugyanolyan hatalmas és ma is történnek csodák.”
„Kissé megfáradva jöttem el a hétvégére, minden területen – a házasságomban, a szolgálatban, a gyereknevelésben egyaránt. Úgy vágytam a feltöltődésre, hogy ne kelljen se mosni, se főzni, se takarítani, és nagyon jól esett, hogy kiszolgáltak, délután egy pihentető másfél órát is tudtam aludni, az is olyan jó volt.”
„Az igazság az, hogy nem akartam jönni, de a férjem azt mondta, hogy menjek.” – mondta egy hölgy, aki utólag belátta, hogy mennyire jó, hogy eljött és mennyi mindenről lemaradt volna, ha nem teszi.
Arra a kérdésre, hogy hogyan érezte magát a hétvége alatt, egy kedves idősebb testvérnő – humorral fűszerezve – így fogalmazott: „A boldogságtól, amikor azt kérdezik az emberektől, hogy hogy vannak, azt mondják, hogy „királyul”, én nem szoktam ilyen szavakat használni, ez kicsit távol áll tőlem, de most azt kell, hogy mondjam: Királyul!”
Más könnyekig hatolva mesélt saját megtapasztalásáról: „Én a ma reggeli csendesség alatt egy olyan helyen ültem, ahová odasütött a nap és éreztem az arcomon, ahogy a nap sugarain át Isten megsimogat. És csak annyit mond, hogy: Nagyon szeretlek. Éreztem, hogy most nincs is szükségem többre, ez a legfontosabb üzenet.”
Valóban átélhettük azt, amiről Túrmezei Erzsébet jól ismert verse szól:
„Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.”
„Rég nem ébredtem olyan frissen, mint a hétvége alatt.” – mondta egy 3 gyermekes anyuka.
Áldás volt közösségben lenni egymással:
„Nagyon hálás vagyok ezért a közösségért. Megtapasztalhattam, hogy milyen az, amikor különböző helyekről jövünk össze és tudunk egymással szeretetben, örömmel kapcsolódni.”
„Nagyon jó volt, hogy bár sok felől jöttünk és sok félék vagyunk, mindenféle korosztályból, és különböző élethelyzetekkel, egyértelműen tapasztalható volt Isten jelenléte.”
„Isten embereket küldött hozzám, hogy elmondják, hogy én is számítok és hogy szeretnek. Én ezt viszem haza magammal. Köszönöm új barátságokat, ismeretségeket és a rengeteg mosolyt.”
„Az volt a szívemben, hogy „kérjetek és adatik nektek”. Én új kapcsolatokat kértem az Úrtól, és hálás vagyok, mert ezen a hétvégén az Úr megadta nekem, amit kértem.”
„Amikor 5-ös csoportokba rendeződtünk, az volt a feladat, hogy mindenki mondjon el egy örömöt és egy bánatot. Én úgy rácsodálkoztam és örülök is annak, hogy mennyire őszinték vagyunk, együtt sírunk és együtt nevetünk. Önkéntelenül is megsimogattuk azt, aki a bánatát osztotta meg velünk vagy sírt, és ez a természetes, ez a jó. Szerintem ettől vagyunk nők. Hogy együttérzünk, együtt vagyunk a mélységben és az örömben is.”
Felismerések is születtek, fontos üzeneteket vehettünk át, erősödhetett a hitünk:
„Első este beszélgetésindításhoz képet választottunk. Én egy olyat választottam, amelyen zárt ajtók voltak. Több területen látok az életemben ilyen zárt ajtókat, de az volt többek között az imádságom, hogy ezen a hétvégén az Úr erősítse a hitet és a reménységet a szívemben, hogy megnyílhatnak ezek az ajtók.”
„Több minőségi idő az Úrral, mélyebb bibliatanulmányozás, a nap 24 órájának gazdaságosabb és főként értelmesebb beosztása. Nekem ezek voltak most a megújulásomhoz a legszükségesebb üzenetek. Amúgy pedig ezer más csodát és kincset őrzök erről a felejthetetlen hétvégéről!”
„Nekem a reggeli séta olyan volt, hogy magamtól biztos, hogy nem keltem volna fel reggel 7-kor és indultam volna el, de közösen ez jól esett. Azután tettem még egy kört, ami pedig arra nagyon jó volt, hogy már azzal a kedvvel igyekeztem megtenni a területet és Istenre figyelni. Így egy dicséretnek (éneknek) a szövegét az eszembe tudta juttatni az Úr, ami most a jelenlegi élethelyzetemre aktuális: Idején jön a fény a sötétség közepén.”
„Kérdés volt a konferencián, hogy ki a példaképed. Bevallom, hogy ezen még nem gondolkoztam korábban, de ott eldöntöttem, hogy megpróbálkozom. Ki is az, aki eszembe jut nehéz helyzetekben, ha komoly kihívások vannak az életemben, vagy egyszerűen csak fáradt vagyok… És meglepett a felismerés, hogy igazából az édesanyám. Akinek annyi hibáját láttam, és annyi mindenben nem egyformán gondolkodtunk, és nem volt olyan igazi anya – lánya kapcsolat közöttünk, amire vágytam volna… Akkor miért is jelent nekem ilyen sokat?! És sikerült megfogalmaznom, hogy a rendíthetetlen hite, hogy mindig tudta, hol a forrás, hogy arra tanított, hogy mindig énekeljek és ragaszkodjak az Úrhoz, hogy vitt magával beteget látogatni, hogy megtanított adni a kevésből is… És az Úr megvigasztalt, hogy ha sok hibám van is, ha nem sikerül minden jól, akkor is lehet példa az életem, ha ragaszkodom az Úrhoz és bízom az Ő kegyelmében, szeretetében… Őbenne. Én – többek között – így éreztem és láttam meg Vajtán, hogy jó az Úr.”
Erőt meríthettünk a hétköznapokhoz és újult erővel megyünk tovább:
„Nagyon sok nehézség volt az életemben az utóbbi pár hónapban… hálás vagyok, hogy el tudtam jönni…és nem kellett semmire sem gondot viselni, én-időm lehetett. És azért is különösen fontos ez, mert visszamegyek az újabb nehézségek közé, és ezzel tudok majd világítani, mást is erősíteni… Annyira köszönöm nektek, akikkel beszélgethettem és imádkozhattam, hálás vagyok, hogy bizonyságot tehettem és hallhattam a bizonyságokat, nagyon sokat jelentett.”
„Úgy megyek innen haza, hogy viszem a mosolyotokat. Olyan jó volt beszélgetni, mosolyogni, egymást megölelni. (…) Ma, amikor sétáltam, megláttam egy olajfát, ami olyan kis jelentéktelen a magas fenyők mellett, és odamentem, hogy érezzem az illatát. Olyan jó illata van az olajfavirágnak. És rögtön szólt az Úr: Látod? Ezt az illatot vidd haza a gyülekezetedbe – nem az olajfáét, hanem Krisztus illatát. Minket ezen a hétvégén átitatott ez az illat, annyi lehetőséget kaptunk erre. Most rajtunk a sor, hogy hazavigyük ezt az illatot és illatozzunk. (…) Én nagyon hálás vagyok, hogy eljöttem, a férjem küldött erővel. A férjem misszionárius, és hála az Úrnak, hogy eljöttem, mert most majd én missziózom őt, ha hazamegyek!”
„Mert megelégítette a szomjazó lelket, és betöltötte javaival az éhező lelket (Zsolt.107:9) – szombat este ezzel az igével feküdtem le, és valóban ez történt Vajtán… Isten akarta, hogy érezzem, lássam, halljam, megtapasztaljam bőségesen az Ő jóságát. Túlcsordult szívvel jöhettem haza, azzal a vággyal, hogy minél több nő megtapasztalhassa ezt a környezetemből.”
—
Ezt az alkalmat Isten személyesen készítette el – talán életet átformáló jelleggel – a számotokra. Nem véletlenül vettetek részt ezen a konferencián. Minden, amit kaptatok, azért volt, mert Isten előre elkészítette számotokra, hogy áldást vegyetek és áldás legyetek, amikor majd hazatértek – feltöltekezve, megújulva.
Az Úr hív, időt tölteni Vele – bibliaolvasás, bibliatanulmányozás által. Sok mindennel foglalatoskodunk, de az Ige az, ami átformál. Kérj az Úrtól lelki anyukát, mentort, akit követhetsz, akivel együtt tanulmányozhatod a Bibliát! Válj te is követendő példává mások számára! Szükség van arra, hogy elmondjuk másoknak a magunk megtéréstörténetét. Szóljuk bátorsággal mindazoknak, akiket az Úr elénk vezet: „Ismerem az utat, gyere velem!” Karoljuk fel azt, akit kell – ahogy az Úr is felkarolt minket. Szükségünk van egymásra, és milyen jó, hogy az „Érezd és lásd” Reziliencia hétvégén az Úr újból emlékeztetett arra, hogy nem vagyunk egyedül.
Tarts velünk jövőre is, érezzük és lássuk meg együtt, hogy jó az Úr!
